BeFidel a spontán kormánypárti tömegszimpátia
A Belügyminisztérium szerint négyszázezren voltak szombaton a
kormánytámogató tüntetésen. A magunk részéről cseppet sem
csodálkozunk a hatalom iránti szeretet eme tömeges
megnyilvánulásán. A Vezér is szereti a hatalmat, miért ne szeretnék
azt a hívei is?
A spontán kormánypárti szimpátiatüntetéseknek már csak ilyen
tömeges a természete. Az úgy van, hogy a kormány teszi az ő dolgát,
okozva ezzel számosaknak jelentős gyönyörűséget. Amikor aztán az
egyéni alattvalói örömök összege eléri a kritikus tömeget,
bekövetkezik a spontán szimpátia-robbanás. Azt mondja ilyenkor
magában a spontán szimpátiatüntető: - Ha rám küldöd a rendőreidet,
akkor is világgá kiáltom: Jó, hogy hatalmon vagy!
Van ezzel így az ember.
Vénségünk okán történelmi párhuzamok elevenülnek meg lelkünk
vásznaján. Történt egyszer, hogy Fidel Castro – aki akkor már Kuba
első számú vezetője volt, hála a győztesen megvívott forradalomnak
és szabadságharcnak (ellenfél a nemzetközi imperializmus) – egy
napsütéses reggelen kilépett szobájának erkélyére, mely erkély (
mit tesz Isten) Havanna főterére nézett, és látja ám, hogy
egymilliónyi spontán szimpatizánsa verődött össze a téren és
mindnyájukat az a vágy tölti el ezen a verőfényes reggelen, hogy
szűnjön meg végre a globális finánctőke undorító színjátéka: a
szabad választás. Mit tehetett mást Fidel - ez az egyébként
elkötelezett demokrata -, mint hogy engedett a spontán kormánypárti
tömegnyomásnak? És Kubában azóta jó.
A magunk részéről – be kell vallanunk – csak a média híradásain
keresztül követtük a spontán szimpátiaeseményeket, de megható
pillanatoknak így sem voltunk híján. Különösen azt tetszett, mikor
egy kisebb (spontán) kórus a Kossuth-nótát énekelte, s a jobb
szélen (nekünk, nézőknek jobb; értelemszerűen nekik, a
résztvevőknek bal) álló idősebb hölgy H&M feliratú fehér
szatyrát átölelve beledalolta a kamerába : Éljen a magyar
szabadság! Éljen a nemzet!
Ilyen lehetett volna, ha – mondjuk – Nyikita Szergejevics Hruscsov
egy Levi’s farmerben tart gyújtó hangú beszédet az amerikai
imperializmus küszöbön álló vereségéről. Nos, Nyikita nem tett
ilyet. Nem volt elég spontán.
Jók a meglátásaid! Engem is Észak-Koreára és a Kádár-korszakra emlékeztetett a tegnapi nap!
:DDDD
Nagyon jó írás, mondhatni SZUPER és ez csak így spontán robbant ki belőlem.;))
Ja! A birkanyáj is spontán nyilatkozik meg, amikor kórusban mondják: beeeeeeeeee-beeeeeeeeeeeee (lefordítom: "Éljen a kormány, virágozzék Orbán!)