Államfő-jelölés lázában ég az ország. Harminchat fokosban. (A fokos ősi magyar ruházati kiegészítő, a sétapálca és a tomahawk előnyeit ötvözi. A szittya-hun lelemény jelképe, rendes ember államfő-jelöléshez hozzá sem fog nélküle.) A naprakész és pártatlan média naprakészen és pártatlanul tájékoztat a kandidánsok megnevezésének fordulatos, torokszorítóan izgalmas történetéről. Emberfeletti munkával ássák elő a váratlanul felmerülő jelöltekről a háttéranyagokat. Az újdonászi serénykedésnek köszönhetően megtudhatta a nagyérdemű, hogy a jobboldal egy földönkívülit küldene a Sándor-palotába.

Schmitt Pál 1989 előtt nem létezett! Legalábbis, ez derül ki a méltán népszerű kereskedelmi adó híradójában bemutatott életrajzából, mely ezzel a dátummal indul. '89-ben látta meg a napvilág, mint egészen apró MOB-elnököt. Innen nőtte ki magát. Addig feltehetően a Kriptonon tartózkodott. Esetleg, akkor nyílt ki az időkapszulája. Élete első 47 évében egyszerűen nem volt. A rendszerváltás hajnalán materializálódott. Érdemes lenne a pontos dátumnak utánajárni, hogy felvehessük nemzeti (vallási?) ünnepeink közé az Elnök Eljövetelének Napját.

Az esetnek legalább két tanulsága van.

A múlt kreatív kezelésének - vajon, Fodor Gábort sikerült-e már kiretusálni a korai FIDESZ tablókról? - ára van. Esetünkben a  '89 előtt történtek diszkrét homályban hagyásának áldozatul esett két olimpiai aranyérem, hogy az egyéb jelentős tusák eredményeiről és a nemzeti egészségnevelés terén kifejtett felejthetetlen médiamunkáról (tévétorna, ah!) már szó se essék. Persze, láttunk már ilyet. Ha valaki a téesz-bérszámfejtői státusra ácsingózván főrendi származását igyekezett eljelentékteleníteni, az jobban tette, ha nem hencegett az Úri Kaszinó sportrendezvényein elért sikereivel. Alig hatvan éve múltak el ezek a daliás idők, amikor megtanultuk: nincs háború halottak nélkül; ahol fát vágnak, ott repül a forgács!

Másrészt kiderült, hogy ez a nagy igyekezet a médiatörvény szigorítása körül merőben fölösleges. Mert ne kerülje el a figyelmünket, a vizsgálódásunk tárgyává tett híradás nem valamely "pártközeli" és nem is az állami ("közszolgálati", él még a pesti humor!) csatornán került adásba! A magántulajdonban lévő sajtó csahos vérebe már régen engedelmes palotapincsivé szelídült. Önként és dalolva. Nem kell neki cenzor, megoldja saját erőből.

Most már csak arra kell ügyelni, hogy a Elnök emberközelből című (kétségkívül hamarosan elkészülő és az összes adón egyszerre sugárzott) monstre sorozatban nehogy az olimpiai élményeiről kezdjen el anekdotázni államunk feje. Csak konzekvensen Elnök Úr!

Na igen, még egy apróság. Az Elnök embereinek összes példányát be kell zúzni. Zavaró asszociációkra adhat okot.